I. Károly angol király 1632-ben Anthonis van Dyckot nevezte ki udvari festőjévé. A művésznek ebbéli minőségében a legfőbb feladata volt, hogy megörökítse az uralkodót és családtagjait, majd ezekről a portrékról műhelyével együtt replikákat és variánsokat készítsen, amelyeket a király reprezentatív ajándékként küldött más európai udvarokba vagy a saját köreihez tartozó angol arisztokratáknak.

I. Károly és felesége, Bourbon Henrietta Mária gyermekeiről Van Dyck számos képmást festett, a család minden tagját megörökítő alkotásoktól a gyerekek csoportportréin keresztül az egyalakos képmásokig. A Szépművészeti Múzeum kiemelkedő új szerzeménye a királyi pár legidősebb leányát, Mária Henriettát ábrázolja esküvője alkalmából. A kilencéves hercegnő ezüsthímzéssel és szalagokkal díszített korallszínű selyemruhában, bal kezén jegygyűrűvel látható. Csipkegallérját az a nagy méretű gyémántbross ékesíti, amelyet 1641. május 3-án, házasságkötésük másnapján kapott férjétől, az akkor tizennégy éves II. Vilmos orániai hercegtől.

Az esküvő alkalmából a férj édesapja, a holland helytartó megrendelésére Van Dyck megfestette az ifjú pár egész alakos kettős portréját. Ugyanebből az alkalomból készült a csak a hercegnőt ábrázoló budapesti képmás is, amelynek két további variánsa ismert: az egyiket az angol királyi gyűjtemény őrzi, a másik pedig 2018-ban került legutóbb aukcióra. A fenti művek közül egyértelműen az itt kiállított kép a legjobb kvalitású, ezért is valószínűsítik, hogy ez az elsőként festett példány.

Feltehetően azonos az ábrázolt anyósa, Amalia van Solms gyűjteményének 1654-es leltárában szereplő egyik képpel: „a királyi hercegnőt ábrázoló festmény, amelyet Van Dyck készített”. Talán a helytartói gyűjtemény 1695-ben felvett leltárában is ugyanez a kép szerepel, már egy párdarabbal kiegészítve: „két nagy darab [k.p], amelyek II. Orániai Vilmos herceget és feleségét, a királyi hercegnőt ábrázolják, életnagyságban”.

A hercegnő Van Dyck által festett esküvői portréi kapcsán ismert még egy fontos forrás: Roxburgh grófnője, a királyi gyermekek nevelőnője 1641. augusztus 13-án levelet írt Jan de Brederodenak, a holland nagykövetnek, amelyben megmagyarázza, hogy Van Dyck betegsége miatt nem tudták időben elküldeni a Mária Henriettáról készült portrét, és még ő maga sem látta a Vilmos hercegnek festett képmást. De a festő megígérte a királynénak, hogy nyolc napon belül befejezi a művet, és személyesen kívánja bemutatni neki egy másikkal együtt, amelyet az orániai hercegnő számára készített.

Talán Van Dyck betegségével és a sürgető határidővel magyarázható a budapesti festményen látható vastag szürke sáv, amely a hercegnő bal vállától indul és egészen a kép bal széléig fut ki. A festő feltehetően eredetileg valamilyen architektonikus motívumot – például kőpárkányt vagy ballusztrádos korlátot – tervezett Mária Henrietta alakja mögé, miként ez más, hasonló típusú portréin is látható. A kor elvárásainak megfelelően az arcot és a kezeket „élet után” kellett a művésznek megfestenie.

Épp ezeknél a részeknél, tehát a haj és az ujjak körül fedezhetők fel Van Dyck pentimentói (saját kezű változtatásai). A hercegnő tekintete élénk, de méltóságteljes és fegyelmezett is egyidejűleg. Baljával elegáns mozdulattal húzza kissé oldalra lágy esésű ruhája redőit, így terelve a néző figyelmét jegygyűrűjére. A kilencéves kislánynak azonban a portrén láthatónál biztosan kisebb volt a keze, és nem voltak ilyen hosszú ujjai.

A festői „csalásra” azért kerülhetett sor, mert a kép két fontos európai udvar házasság általi szövetségkötésének alkalmából készült, amelyen Mária Henrietta már nem gyermeki mivoltában, angol hercegnőként, hanem a politikai együttműködést biztosító frigy résztvevőjeként, az orániai herceg feleségeként jelenik meg.