Gyarapodás

Köszöntő


A Szépművészeti történetének valaha volt legnagyobb rekonstrukciós munkálatai során, 2015 és 2018 között, közel tizenötezer négyzetméternyi területet újítottunk fel, 21. századi technikai követelmények szerint, ötvözve a legkorszerűbb technológiai megoldásokat az épület egykor oly pompás tereinek műemléki igényességű helyreállításával.

Ennek köszönhetően hét évtized után eredeti szépségében újult meg és vált ismét látogathatóvá a közönségtől hetven éven át elzárt, s ezalatt raktárként használt, egy középkori bazilika belsejét idéző Román Csarnok is, múzeumunk legdúsabban díszített tere.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy gyűjteményünket, amely a Bécs és Szentpétervár közötti térségben a legjelentősebb európai képzőművészeti gyűjteménye, tovább gyarapítsuk, hisz ez minden múzeum egyik alapvető feladata.

Ennek keretében az elmúlt időszakban a kormány segítségével két rendkívüli értékű festményt is sikerült megvásárolnunk. Anthonis van Dyck flamand festőnek, az európai portréfestészet egyik legnagyobb mesterének I. Károly angol király legidősebb lányát, Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló remekművét 2019-ben, a londoni Christie’s árverésén tudtuk megvenni, a következő évben pedig a Szépművészeti Múzeum utóbbi száz évének legnagyobb értékű műtárgyvásárlása révén birtokunkba kerülhetett Renoir Fekvő női akt című alkotása.

A francia mester kései korszakának egyik csaknem életnagyságú, 1903-ban festett főműve 12,3 millió dollárért, azaz mintegy három és fél milliárd forintért került magyar tulajdonba.

A most létrehozott virtuális tárlat lehetővé teszi, hogy az érdeklődők, éljenek Magyarország vagy a világ bármely részén is, megcsodálhassák és behatóan megismerhessék ezeket a képeket. Ám bármilyen fontosak is a digitális múzeumi megoldások, mindannyian tudjuk: azt a mágiát, kivételes élményt, amit a műtárggyal való személyes találkozás jelent, semmi sem pótolhatja. Mielőbb tekintse meg a festményeket személyesen is!



Baán László