A Nemzeti Szalon modern francia kiállítássorozata 1907-ben

1907-ben nyílt meg Budapesten, az Erzsébet téren a Nemzeti Szalon új, szecessziós stílusú kiállítási épülete (amelyet 1960-ban, mondvacsinált „városszépészeti” okokból, lebontottak). Ebben az évben a Nemzeti Szalon három kiállításból álló nagyszabású sorozatot szervezett, amellyel a legújabb francia festészet megismertetése érdekében elindított európai vándorkiállításokhoz kapcsolódott.

A májusban megnyíló első tárlaton Paul Gauguin művei álltak előtérben. A júniustól látható második kiállítást – a gyűjtemény számára történő vásárlásokat kilátásba helyezve – az akkor mindössze néhány hónapja (1906 decemberében) megnyílt Szépművészeti Múzeum vezetősége kezdeményezte.

A tárlatról az állam öt festmény megvásárlását támogatta. Charles-François Daubigny, Eugène Boudin, Alfred Sisley és Camille Pissarro alkotásai mellett Paul Gauguin Téli tája azért érdemel külön említést, mert a festő neve csupán az előző évi nagy párizsi kiállítása során került be az európai köztudatba. (Sisley képét a múzeum később, Édouard Manet Hölgy legyezővel című remekművének megvásárlásakor, a vételár egy részének ellenértékeként Kurt Walter Bachstitz berlini műkereskedővel elcserélte).

Decemberben a Modern francia nagymesterek tárlata címmel meghirdetett, az 1907-ben immáron harmadik budapesti francia festészeti kiállítás váltott ki nagy visszhangot, amely során a hazai közönség átfogó képet kaphatott a párizsi festészeti reformokról. Erről a tárlatról a Szépművészeti Múzeum – a nyári szerzeményezést követően – már nem tudta újabb művekkel gazdagítani gyűjteményét.

Pierre-Auguste Renoir tizenegy festménnyel szerepelt a decemberi tárlaton, ezek között volt az összeállítás egyik fénypontja, a Fekvő női akt (a katalógusban Pihenő asszony címen), melyet most, több mint száztíz év múlva, a kormány támogatásával sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.

Modern francia festészet magyarországi gyűjteményekben a 20. század elején

A Szépművészeti Múzeum épületének 1906-os megnyitását követően hamarosan elindult a módszeres szerzeményezés a festészet párizsi reformereinek az alkotásaiból. A Nemzeti Szalon 1907. évi nyári kiállításáról öt modern francia festmény került a gyűjteménybe (Charles-François Daubigny, Eugène Boudin, Alfred Sisley, Camille Pissarro és Paul Gauguin képei), majd az 1912–1913-as években többek közt Claude Monet, Gauguin és Henri de Toulouse-Lautrec fő műveivel gazdagodott a gyűjtemény.

A múzeum főigazgatói tisztét 1914-től betöltő Petrovics Elek további vásárlásokkal emelte nemzetközi rangúvá a 19. századi francia festészeti együttest. A korán elindult szerzeményezés fényét emeli, hogy az 1910-es évekig Európa egyéb területein a nemzeti közgyűjtemények részéről semmiféle érdeklődés nem mutatkozott a francia művészet modern irányai iránt, a budapesti múzeum a kontinensen Berlin után pedig másodikként vállalkozott erre.

Mindezzel párhuzamosan elindultak ezen a téren az első jelentős hazai magángyűjteményi vásárlások is. A korábban régi művészettel foglalkozó magángyűjtők közül Kohner Adolf és Nemes Marcell ugyancsak az 1907-es kiállítássorozat kapcsán figyelt fel erre az újonnan megnyíló terepre. Közülük is csak Kohner vállalkozott ekkor vásárlásra, Nemes két évet kivárt. Mindketten nemzetközi szinten is a kor legjelentősebb műgyűjteményeivel rendelkeztek.

Nemes 1913-ban anyagi megszorultsága miatt kollekciójának legjelesebb darabjait kénytelen volt Párizsban aukcióra bocsátani, az ekkori vásárlások alapozták meg Herzog Mór Lipót francia gyűjteményét. Hatvany Ferenc 1906-ban vásárolta meg Pissarro egy párizsi városrészletét, de az impresszionizmus iránti szenvedélye az 1910-es évek második felétől induló folyamatos szerzeményezéseivel bontakozott ki.

A hazai magángyűjtők éles szemű értékítéletét igazolja, hogy egykori gyűjteményeiknek egy sor olyan, ma a modern művészet legrangosabbjai közé sorolt műalkotás is része volt (amelyek sajnos elkerültek Magyarországról, s ma már rangos európai vagy amerikai múzeumok gyűjteményét gazdagítják):

például Vincent van Gogh: Csendélet: rajztábla, pipa, hagymák és pecsétviasz (Nemes-gyűjtemény) és Olajfaerdő (Kohner-gyűjtemény); Gustave Courbet: A világ eredete (Hatvany-gyűjtemény); Paul Cézanne: Vörös mellényes fiú és Csendélet gyűmölcsöstállal (Nemes-gyűjtemény); Pierre-Auguste Renoir: Az Henriot család (Herzog-gyűjtemény); Paul Gauguin A hívás (Kohner-gyűjtemény) és Csendélet Laval portréjával (Herzog-gyűjtemény); Édouard Manet A Folies-Bergère bárja (Hatvany-gyűjtemény).

Az 1907-es kiállítássorozat „utóélete”

A Nemzeti Szalon 1907-es francia festészeti kiállítássorozatának első, májusi tárlatán szerepelt Maurice Denis Anyai boldogság című műve, Pierre Puvis de Chavannes Magdolnája pedig a decemberi harmadik bemutatón váltott ki elismeréssel teli visszhangot. Báró Kohner Adolf figyelt fel mindkét festményre és vásárolta meg őket a néhány éven belül európai rangúvá váló műgyűjteménye számára.

A Szépművészeti Múzeum Puvis de Chavannes művét végül 1930-ban vette meg a gyűjtőtől, míg Denis festményét a báró özvegye ajándékozta a múzeumnak 1934-ben. Ugyancsak az 1907-es sorozat első kiállításán járt Budapesten Paul Cézanne A tálaló című csendélete.A képet két év múlva vásárolta meg Nemes Marcell Ambroise Vollard-tól. A Nemes-gyűjtemény aukcióján került Hatvany Ferenc birtokába, aki 1917-ben a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta.